Kellett egy kis idő, amíg az elmúlt két versenyem tapasztalatai leülepszenek bennem. Öt napon belül futottam egy félmaratont és 40 km-et az Ultra Balaton keretein belül. Több tanulsága volt mindkét futásomnak, kezdjük a "legkorábbival" a félmaratonnal.

Mivel székesfehérvári vagyok, ezért be volt tervezve, hogy lefutom a Cerbona félmaratont. Ez meg is történt április 19-én, egy szép meleg tavaszi vasárnapon. A melegnek később jelentősége lesz. A félmaratoni táv három kör megtételével lett meg Székesfehérváron belül. A pálya nyomvonala több hajtűkanyart/visszafordítót tartalmazott, ami azért tempó szempontjából nem a legoptimálisabb. De nekem nem ezért nem sikerült "jó időt" futnom. A terv az volt, hogy az első két kilométert egy kellemes tempóban 5.30-5.45 ezrek környékén futom, majd utána felveszek egy kicsit gyorsabb tempót. Ez végül 5.20 lett, amit nagyon könnyűnek éreztem akkor, és nagyon bizakodó voltam, hogy mehetek ennél feljebb is majd. Az első körben nem is volt probléma, de az első kör végén tervezett frissítés után lett egy kis változás. A frissítési terv az volt, hogy körönként fogok elfogyasztani egy i:am mineral+energy gélt vízzel. Nah de a második körben elkezdtem lemerevedni és minden mozdulat egyre nehezebb lett. Amíg az első körben élveztem a futást, a tájat (mert hát szerintem például fehérvár belvárosa szép és a csónakázó tó se egy ronda látvány) addig a második körtől kezdve nagyon kellett koncentrálnom, hogy a mozgásom ne essen szét. Úgy éreztem, hogy a meleg és a kevés árnyékos rész az oka. Túl sokat izzadtam és kezdtem kiszáradni, ezért pluszban egy másik frissítő pontos vizet ittam és locsoltam magamra, hogy lehűtsem magamat. De ez se volt elég mert a harmadik kör teljesen mértékben szenvedés volt. Minden lépés egy küzdelem, a végén már a bicepszem is görcsölt. Így utólag azt mondom, hogy kellett volna még só tabletta is a gél mellé, akkor talán ez nem következett volna be. A cél az volt ,hogy két órán belül teljesítsem a távot, de végül a 21.45 km-et 2:02:12 alatt futottam le. Ami azért fájó, mert még így is volt esélyem rá, csak a végére fejben annyira szét estem, hogy nem volt erőm meghúzni az utolsó kilométereket. Így szenvedős félmaratont teljesítettem, amin kicsit kiszáradtam, a trikóm véres dörzsölt, a lábam meg teli lett vízhólyaggal.

Ez vasárnap történt és csütörtök délután már indultam is Balatonfüredre, hogy másnap négy másik futós társammal együtt körbe fussuk a Balatont. Ami már előre is érdekes kihívásnak tűnt, mert a csapattársaimmal nem ismertük egymást, csak ugyanaz a személy írja az edzés terveinket. Mivel nem vagyok egy nagy társasági lény, ezért ettől tartottam egy kicsit. A másik amitől, már előre féltem az a beosztás/vagy ébren lét. Volt már olyan, hogy bringáztam és futottam vagy túráztam és utána futottam, de olyan még nem volt 20 órán belül nyékszer is elinduljak futni. Továbbá, amitől féltem még egy kicsit aza futások közötti étkezés. Visszatölteni elég szénhidráttal, hogy bírjam, de ne legyen túl nehéz, hogy a gyomrom ne legyen nehéz a futások alatt. Szóval izgalmasan hangzott előre is az egész.

Magát az UB-t ugyebár nagy hype veszi körül már évek óta, számomra már-már túl sok is. A rendezvény központ is tűnt nekem inkább egy fesztivál jellegűnek, eléggé buli hangulata volt. Közben meg azért eléggé sok apró kis dolog volt, ami zavaró volt. Pl.: a parkolás magától a központtól egy szerintem 10-15 perces gyalog útra volt, olyan terepen, ami egy terep futó versenyre is elment volna. Majd a tészta partin az én adagomban plussz fűszerezés gyanánt, a dörzsi szivacs fém darabkája került (ne kérdezzétek, hogyan...). Nem komoly dolgok, de azért zavarók.

 Közös start fotó után elrajtoltunk, majd be a kocsiba és irány a váltópontra. Az időjárás kegyes volt hozzánk, mert végig jó idő volt, vagyis nem volt nagy szél, ellenben k...va meleg volt. Én az első etapomat Badacsonytördemicnél kezdtem meg délután fél egykor. Annyi árnyék volt, és a nap is olyan erővel töltött, hogy a 90%-os töltöttséggel rendelkező Enduro 3 órám teljesen visszatöltött 1 óra futás alatt. A tempót egy kellemes 5.45-re lettem be, nem mertem se a meleg se a még hátra lévő távok miatt se jobban megnyomni. Itt még a mezőny nagyon egyben volt, folyamatosan kerülgettük egymást, és a bringás kísérőket. Akiket én személy szerint nagyon eltiltanám. Nincs azzal baj, hogy kísérnek valakit, de az, hogy kacsázva mobil telefonozva... szerintem balesett veszélyes. A bringásokat leszámítva nem volt semmi érdekes az első etapon.

Második etapot Balatonmáriafürdőnél kezdtem meg, itt már szép délutáni idő volt, minden adott volt egy flow futáshoz. Amit még tovább erősített, hogy ezen a távon együtt futhattam egy kicsit az élő legendával Bogár Janival, vagy az egyik kanyarban Lubics Szilvi biztatott mindenkit. Óriási élmény volt két ilyen nagy futóval "összetalálkozni". Második etap után érkeztem meg az UB-ba olyan téren, amiket másoktól hallottam. A kihívások, a komfort zónából való kilépések. Valami félre csúszhatott a frissítésben vagy a szilárd étkezésben, mert a gyomrom elkezdett görcsölni és kétszer is fel kellett keresnem a wc-t. Így a régi fesztivál hangulat visszajött a top-toi-ok után. Ezt pár szén tablettával és imodiummal sikerült elhárítani. Jöhetett a harmadik a futás, amit este negyed tízkor kezdtem meg. Máskor ilyenkor szoktam aludni menni... Ez meg is érződött rajtam, mert belassultam és 6:00 átlaggal futottam a távot. Érdekes volt futni a balatoni kis városi utcákban, ahol az emberek esti kerti partit tartanak, vagy éppen tv-t néznek miközben én haladok a harmincadik kilométerem felé. Itt már tényleg erősen éreztem annak a hatását, hogy jó ideje ébren vagyok és harmadszorra futok. Itt már úgy értem a váltó pontra, hogy de jóóó, végre vége. Pedig még egy futás várt rám.

Az utolsó 7.7 km-nek hajnali 2 óra 57 perckor kezdtem meg. Csópaknál a strand bejáratánál volt a váltópont, ahol vacogva vártam az utolsó részt. A táv eleje szépen lent a strand mellett ment, majd egyszer csak jött egy tábla, hogy jobbra. Befordultam és láttam egy emelkedőt, ami alapjáraton nem lett volna durva, de akkor és ott nem esett jól. Majd rámentünk a bringa útra és be a susnyásba. Ott hála a ködnek és a korom sötétnek nem sok mindent láttam, de ellenben hallottam a mocorgást a bozótosban. Itt már nagyon szét estem fejben és nagyon nem élveztem már a futást. Attól, hogy már több, mint 18 órája fent voltam én személy ki voltam, és minden lépés küzdelem volt, pluszban itt már nem volt olyan izomzata a lábamnak, ami ne állt volna be, és lett volna kőkemény. Életem egyik legnehezebb futása volt ez a Csópak-Füred táv. Nagyon felszabadító élmény volt beérni a célba. Plusszba az, hogy a párom is ott várt a célban nagyon boldoggá tett. Erről jut eszembe, startnál egy a pólóján ez állt. Támogatlak benne de ezt a szart én nem csinálnám.... hát így utólag értem már én is ezt a felíratott.

A hosszabb ébrenléten és a többszöri futáson kívűl, ami kihívás elé állított az volt, hogy magamat elviselni ennyi időn keresztül. Futások után pólót, zoknit váltottam de a végére már nagyon díszkomfortosan éreztem magam, és alig tudtam elviselni azt a bűzt, ami áradt belőlem. Meg annyira átestem a ló túloldalára, hogy aludni se tudtam a verseny után két óra alvásnak csúfolt valami után pakoltam is mentem jöttünk haza.

De így két héttel később mindkét esemény után, már sokkal inkább másként látom a dolgokat, egy 2 órás félmaraton úgy, hogy 2 éve futok annyira nem rossz. UB pedig, hogy ennyi minden volt, igazi jó kis próba volt, és büszke vagyok megcsináltam. Pluszban nagyon jó embereket ismertem meg a csapattársaim személyében. Így már örülök, hogy én is részese lehettem a tó kerülésnek. Ajánlom mindenkinek, hogy életében egyszer vegyen részt ilyenben. Ha nem is a kihívásokért, vagy a komfort zóna legyőzése miatt, akkor azért, mert ahogy írtam buli hangulat volt végig.

A gánti verseny egyik tanulsága az volt, hogyha tényleg maratonokat, ultra távokat szeretnék futni terepen, akkor rengeteget kell erősödőm. Már a verseny céljában éreztem, hogy nem az üzemanyag fogyott ki belőlem, hanem erőben nem bírtam a végét. Ezt megerősítette a következő napokban érzett izomláz a lábam (szinte) teljes izomzatában.

Már a versenyt megelőzően jártam spinning edzésekre, úgy két és fél hónapja. Ennek meg is lett az előnye, mert szerintem ennek köszönhettem, hogy egyáltalán bírtam a mászásokat az elején. De ahogy írtam ez nem volt elég. Ezért kicsit utána mentem a dolognak. Szerencsére madár ezt könnyen meglehet tenni, mert az internet tele van cikkekkel, blog bejegyzésekkel, insta és a hozzá hasonló posztokkal. A közös metszetet kerestem, mert ha többen írnak/megállapítanak valamit, az valószínűleg működik. Véleményem szerint. 

Az egyik ilyen pont az magasabb ismétlés szám volt. Amennyire megértettem ennek egyik oka az idegrendszeri kimerültség elkerülése, és a magasabb ismétlés számmal az erő-állóképesség elérése.

Másik, hogy a futás egy lábon történik, így előnyben kell részesítenem az unilaterális gyakorlatokat. Így felvettem a kis edzés rendszerembe az egy lábas guggolást, az egy lábas román felhúzást, vagy az egylábas vádli emelést.

Harmadik találkozási pont volt, hogy nagyon fontos a farizom és a derék izomzatának megerősítése. Így eléggé sok olyan gyakorlatokat kell majd végeznem, amit egy tipikus konditeremben járó férfi nem szokott végezni. Mint például a csípőemelés gumi szalaggal, vagy a guggolás gumiszalaggal, vagy amit clamshell-nek hívnak (erre nem találtam szép magyar fordítást és nem hiszem, hogy a kagyló lenne az).

Így most hetente 2szer pluszban erősítek is. Ez már így eléggé komoly mennyiség és okosan kell figyelnem a terhelésre, mivel nem vagyok hivatásos sportoló, így nincs meg az regenerálodáshoz szükséges környezetem.

2026. március 1. Gánt. Életem első 20+ km-es versenyének napja és helyszíne. A pálya két körből állt, egy 13 km-es szakaszból és egy 12 km-es szakaszból. Az órám szerint a vége 24,42 km lett 548 teljes szint emelkedéssel a Vértesben. Öt emelkedőből lehetett ezt a szintet összegyűjteni, amelyek közül a legutolsó volt a legnagyobb egy vízmosásos, bokáig avaros terepen. Számomra ez volt a legfárasztóbb. Nah de kezdjük az elejéről.

Ennek ellenére a megelőző napig teljes nyugodtsággal voltam. Az nem volt kérdéses számomra, hogy le tudom futni, mert az elmúlt három hónapot magamhoz képest nagyobb összfutott kilométer számmal zártam, és amikor lehetőségem volt, a keresztedzéseket se hanyagoltam el (heti egy spinning edzés szinte mindig megvolt, a további erősítések voltak, amik nem voltak konzisztensen jelen, ennek fontosságáról majd később). Majd fokozatosan jött az izgatottság, ami a rajtig csak fokozódott. A rajtkapu előtt már teljes eksztázisban voltam, hogy végre már elindulhatok és megtudom, mire vagyok képes. Miután elengedtek minket, a szokásos tötymörgés és lassú előzgetések jöttek (itt megint túlságosan hátra pozícionáltam magam, mert vesztettem egy kis időt, amíg kikerültem a "tömegből"). Egy rövid kis kitérővel kivezettek minket az erdőbe. A stratégiám az volt, hogy az elején kontroláltan fussak, ne menjek túl nagy tempót (magamhoz képest), ne menjek bele felesleges versenyzésbe. Egy kis erdős rész után jöhetett a jó öreg bauxit bánya, a "Mars". A murvás, csúszkálos terep nem volt túl hosszú, pár száz méter, ami után újra normális ösvényen futhattunk. 40 perce futottam mikor az első frissítésemet elkövettem. Az i:am Mineral+Energy drink-jével kezdtem, annak is a felével. Három részből állt a frissítés egy fél adag sportital, egy i:am energia gél, és a másik fele a sportitalnak. Plussz a végén az utolsó frissítő pontnál ittam még vizet. Így az első után jött a verseny első komolyabb emelkedője. Tavalyi emlékeim szerint eléggé nehéz volt, de idén könnyen ment, sokkal kevesebbszer kellett belesétálnom, mint amire számítottam. Mászás után jött egy kis "sík", majd a pálya egyik legszebb részén az ereszkedés. Talán a pálya egyik, ha nem a legtechnikásabb része volt. Sziklás, kavicsos kifordulos, gyökeres terep, belógó ágakkal. Nagyon élveztem. Itt az első 10 km-en olyan 6.08-as ezreket sikerült hoznom, aminek nagyon örültem. Leérve az Öreg-hegyről átfutottunk a falun majd irány újra a Vértes, a Géza pihenő felé.

De előtte elfogyasztottam a második frissítőmet, a gélt egy kis vízzel, amit a frissítő ponton szereztem be. Elsőnek egy kis sunyi homokos emelkedős részt jött, ami pont annyira emelkedett, hogy a futás eléggé nehéz legyen, ami a homokos talaj jobban felerősített.  Majd jött egy kis erdős rész újra, majd egy kis vékony ösvény, egy domboldalban, ahol szépen le lehetett volna csúszni. Szóval ott óvatosabb voltam. Majd mielőtt megkezdtük volna az utolsó mászást volt egy kis "kaland". Egy völgyben voltunk mikor fentről hatalmas nagy robaj, mintha valami nagy tárgy esett volna le és gurulna lefele... Hát az a nagy tárgy egy szép nagyra nőt vadkan volt, ami mint egy tank úgy vágtázott le az ösvényre, majd be az erdőbe. Hazudnék ha azt mondanám, hogy akkor nem ijedtem meg egy kicsit, mert  addigra már elkezdtem érezni, hogy egy sporteseményen vagyok, és a lábaimban jelentkezett a fáradtság. Szóval esélyesem se lett volna elfutni előle. Nem mintha amúgy lenne, még mindig nem vagyok egy gyors futó. A nagy izgalomra meg is ittam a bekevert sportitalom másik felét. Apropó két 2,5 decis soft kulaccsal, egy pohárral, telefonnal indultam neki a futásnak, és ezeket a Compressport free belt-jében tároltam. Nekem nagyon bejött, ajánlani tudom bárkinek, aki nincs oda a mellényekért. Majd utána megkezdődött a 2,5 km-en keresztül tartó mászás, amin 165 métert tettünk meg felfele. Itt egy vízmosásos, nagyon durván avaros úton haladtunk, ahol előzni nem volt könnyű, így itt jó páran összetömörödtünk. Meg is beszéltük, hogy mekkora szerencsénk volt azzal a vadkannal, mármint, hogy nem vett észre minket. Itt ezen a szakaszon én speciel hasznát tudtam volna venni az új futós botjaimnak, csak mivel annyira újak voltak, hogy még nem használtam, így nem tartottam jónak az első használatot egy versenyen megtenni (és nem is használtam még futáshoz terepfutó botot). Felérve a "tetőre" vételeztem magamhoz egy kis vizet és elindultam lefelé. Az út további része eseménytelenül telt, gondolkoztam és csak lendületből mentem lefele majd be a faluba és be a célba, ahova idén is a lányom kísért be. Szerencsés vagyok, hogy minden eddigi versenyemre elkísért a családom és végig szurkoltak.

Végül a versenyt 2 óra 37 perc alatt tettem meg, ami közel 6:26-os ezreket jelent. A verseny tanulsága, hogy merjek előrébb állni, mert értékes perceket lehet veszíteni az elején a tömegben. Másik tanulság, hogyha ezt szeretném csinálni, és terepfutó versenyeken akarok indulni, valamint eljutni az ultra távokig, akkor az erősítésre is figyelnem kell jobban. Mivel az frissítésem jól működött, így a végére nem üzemanyagból fogytam ki, hanem határozott izomfáradtság volt a combomban a mászások és a lejtőn való futások miatt. Úgy gondolom, hogy itt csak finom hangolás kell, mert a spinninggel jó alapokat teremtek, ezt éreztem is a táv első felén. De a pályán többször léptem kiforduló kőre, vagy gyökérre és a bokámnál éreztem, hogy oda bizony jobban el kéne még egy kis erő. Így most a héten újabb futó specifikus erősítő gyakorlatokat kerestem. Ezek mellett életem eddigi leghosszabb versenyét teljesítettem, a legnehezebb terepen eddig, és irtózatosan élveztem. Igazi élmény futás volt, melynek minden perce tökéletes volt. Még jobban megerősített benne, hogy nekem itt a helyem. A terepen, kint. 

Életem első igazi futóversenye 2024.12.31-én volt a Agárdon. A Szilveszteri pezsgőfutás. Eléggé vicces körülmények között futottunk akkor, mert az akkori tél egyik leghidegebb napja volt, az utak és járdák le voltak fagyva, még a tó is be volt fagyva. A bemelegítés után kicsit zavartan, szégyenlősen álltam be a "rajtzónába". De a tömeg, a zene, úgy az egész millió magával ragadott. Teljesen idegesen álltam ott. Pisztoly dörrenés és elindultunk. A táv első felét rendes úton futottunk és mivel le volt fagyva, így többször megcsúsztam/megcsúsztunk. Nem is értettem, hogy a "versenyt" vezetők, hogy tudnak olyan tempóban futni, olyan csúszós útvonalon. Ez azóta is nagy talán számomra. A táv második felét nagy részt a tóparton futottuk, ami eszméletlenül szép látvány volt, így kárpótolt mindenért. Az utolsó pár kilométeren pedig jót a versenyekre jellemző euforikus érzés. Könnyűnek éreztem magam, magamhoz képest gyorsnak is. A korona pedig a célba futás volt, és az érem. Életem első igazi sport eseményén szerzett érem.

Eltelt egy év. Újra ott álltam Agárdon a gordonokkal határolt kis sávban. A rajt előtti érzés nem változott, annak ellenére, hogy idén, pontosabban tavaly, az volt már a 9. versenyem. Kicsit fáradt voltam ezért egy átlagosnál tempósabb, de nem verseny tempót terveztem. Fő célom az volt, hogy gél használatát gyakoroljam. Az idő sokkal jobb volt, nem volt fagyos utak se köd. Helyette egy kis szél, mondjuk közel sem akkora, mint a Balaton Harmadmaratonon volt. A futást végig élveztem, jó volt. A gél se veszett össze gyomrommal, pedig pár rém hír hallottam már. 1 évvel korábbi futóshoz képest sokkal könnyedebb, lazább 12 km-et sikerült megfutni, miközben az előző eredményemet sikerült 15 perccel javítani.

Maga verseny szervezés, hogy normális helyen lehet öltözni, a rajtszám átvétel jól szervezett, nagyon jó hangulat bárhol a központ környékén. A befutónak meleg tea és zsíros kenyér volt teljesen korrekt mennyiségben. Nem csak az elsőnek, és a középmezőnynek, mert 1 évvel korábban inkább végén kocogtam be és akkor is tudtam enni, inni. Tényleg nagyon jó hangulatú verseny, amit a jelmezes futók (2025-öt valaki egy banán jelmezben futva fejezte be) még egy kicsit emelik. Így nagyon könnyen fogom magam tartani a fogadalmamhoz, hogy amíg tudok járni az évet ezzel a versennyel fogom búcsúztatni.

Mielőtt még valaki azért olvasná a bejegyzést, mert az egyszerű fogyás receptjét várja, annak szólnék, hogy azt sajnos nem tudom. Ez csak elmúlt évem “története” vagy tanulsága.

Év elején még 93 kg-os futóként kezdtem el a kalóriákat számolni (mert ez a lényeg… a deficit! Csak ez működik, de tényleg). Elején még ment is, míg havi 120-130 km között futottam, alacsonyabb intenzitáson. Ahogy ment le a súlyom, úgy futásban is gyorsultam és könnyebben is ment a futás. Júniusra le is ment rólam, úgy 17 kg. Ez így tök jó nem? Csak hát elérkeztem ahhoz a ponthoz, mikor a csökkent testsúlyom miatt alapjáraton kevesebb kalóriára van  szükségem, de közben meg jöttek a km-ek is, amihez több kalória kell. És most jön a nehezebb rész. Hogy egyek többet, hogy ne csússzak el a nap végére? Mert hát mikor 10 km-et futok utána azért megéhezek. Plusszba sokszor érkeztem meg túl kevés kalóriával a futáshoz, ami így nem is ment annyira.

Először próbáltam a futós napokon többet enni, amit kalória számláló app mutatott, többi napon meg a minimumot enni… Ehhez viszont fegyelem kellett… ez nem volt meg. Fél év “szigor” után nagyon nem ment… aminek az eredménye az lett, hogy 76-78 kg között ingáztam… de ellenben a tükör jobb képet mutatott. De a futós terveimhez viszont még fogynom kell. Most az a stratégia, hogy mindennap ugyanannyit eszek, talán egyszerűbb kezelni. Majd meglátjuk, de jövőre már 70 kg-nak kell lennem. Futós terveimhez “szükséges”.

És miért írom le? Mai világban teli van minden előtte-utána képekkel, amik siker sztorikhoz köthetők. Ezek tök jók, de engem speciel frusztráltak… csak hát tényleg nem tudhatjuk mekkora áldozat, kemény munka kellett hozzá! Sajnos az út nem könnyű, és nem olyan egyszerű, mint amiket ezek a képek tudnak sugallni.Szenvedős nagyon.

2026.11.01. Mindenszentek napja és most idén a Vértes Express napja is volt egyben.  A verseny előtt ment az agyalás, hogy erre a távra, amit saját vágyaim szerint 60-70 perc között szerettem volna lefutni, vigyek-e izotóniás italt. Végül arra jutottam, hogy pakolok, mert legutobb is a fokozatos emelkedőn jól jött azt kis energia. Mivel az időjárás előre jelzés és a nagyon pontos ablakon kinézünk teszt jó időt jósolt, ezért a térdig érő nadrágot, rövid ujjú pólót és napellenzőt, napszemüveggel válaszoltam verseny szettnek.

Pusztavámról indult a 12 km hosszan kijelölt útvonal, nagyjából 500 métert leszámítva, erdészeti aszfalt úton. Az a kis 500 méter pedig rendes úton volt. Trailrun szervezésében, így hát minden első osztályú volt. Versenyközpont nem zsúfolt, rajtszám átvételkor egyből van lehetőség csekkolyi, hogy működik-e a chip. Kulturált mosdók, több különböző stand, mosolygós staff, akiken azt láttam, hogy örömmel vannak ott, és legalább annyira élvezik, mint mi, akik futni jöttünk. Ez engem speciel feldob, mert voltam olyan rendezésen, ahol ez a tudjuk már le attitűd volt jelen. Az annyira nem volt szexi. De itt ugyebár nem így volt, és mivel tényleg nagyon jó idő volt így minden adott volt egy újabb élvezetes versenyhez.

A rajtnál a "tömeg" közepére helyezkedtem. Amit a rajt után eléggé gyorsan el is vesztettem, mert ahogy ráfordultunk a kijelölt útvonalra szépen elkezdtek lehagyni. Akkor gyorsan váltottam az órám kijelzőjén, hogy a tempót mutassa. Mivel akkor 6.00 perc/km tempót mutatót, így gyorsan megnyugtattam magamat, hogy jó ez így, nem kell kapkodni, jönni fog az emelkedő, tartogassam arra az energiát. És hát jót... szépen zárkóztam vissza és elkezdtem már egy-két embert leelőzni is. Tempót nem lassult, így megnyugodtam. Kortyolgattam az izomat. Aztán jött egy 2 km hosszú szenvedés. Be is lassultam, és ami annál is fontosabb szenvedőebbnek is éreztem. Tanulság több erő kell a lábaimba, hogy a hosszú emelkedőket bírjam szúfiával. De aztán csak felértem a 6 km-nél elhelyezett fordítóponthoz és indulhattam is vissza. Mivel a nem hajtottam annyira szét magam az emelkedőn, volt erő a lábamban a stabilitáshoz. Így szépen gyorsultam és újra elkezdtem felzárkózni és lehagyni pár embert. De őszintén? Nem nagyon motivált, mert megint brutálisan szép táj volt, szép őszi színekben, tökéletes futós időben így, a lefele menet nekem már tökéletes flow élmény volt.  És így sikerült új 1 km-es, 1 mf-es, 5 km-es rekordot felállítani, és a versenyt 1 óra 8 perc alatt teljesítettem, ami egy 5 perc 39 másodperces ezreket jelent. Tehát az általam kitűzött cél pipa. Bizakodva várom a siófoki 14 km-es sík aszfalt versenyt :)

Columbia Csákvár Eco Trail 13 km Up&Down 2025

Tökéletes futós nap volt mai. Kellemes 10 fok körüli hőmérséklet és napsűtés. Ideális idő a Trailrun.hu szervezésében a Eco Trail-hez Csákváron. A táv 13 km, erdőben 316 méter teljes szintemelkedéssel.

Ez a verseny volt az első éles bevetése a Brooks Cascadia 19 cipőmnek, így egy kicsit izgultam, hogy hozni fogja-e mindazt, amit edzéseken tapasztaltam benne.

Érdekes volt számomra, hogy a rajt előtt jobban szét terültünk, mi futók. Mondjuk idáig szinte mindig egy-egy utcából indultak a versenyek, amiken részt vettem, így volt egy-két komolyabb fizikai szabályozó eszköz is (pl.: házak :) ), amik ezt meggátolták. Az első terep versenyemmel ellentétben, a rajtolók középmezőnyében próbáltam elhelyezkedni. A taktikám az volt, hogy az elején kontroláltabb tempóban indulok meg, mivel 6,4 km emelkedő volt az elején, majd fordulás után itt végig le (de majd erről később).

Elrajtoltunk, és én szépen tartom magamat a taktikámhoz, de az első km után az órám is megtette a maga kommentárját, kiírta, hogy a teljesítményemet egy -4 tudná jellemezni. Bárhonnan nézzük, ez nem volt éppenséggel motiváló. Ezután a kijelzőjét inkább átállítottam, hogy ne a tempót, hanem az útvonalat mutassa. Nem akartam feleslegesen stresszelni a tempóra és kihajtani magamat az emelkedőn, hogy a végére is maradjon erő. Majd találtam valakit, aki közel hasonló tempóban kúszott felfele, így beálltam mögé és hagytam, hogy nyulazzon nekem. A meredekebb részen is sikerült tartanom magamat, és nem kezdtem el sétálni, így elkezdtem másokat beérni és leelőzni, mert hát az elején jó pár futó elsuhant mellettem. Szépen haladtam felfelé, stabilan és közben szürcsölgettem a soft-kulacsomból az I:am izóját. A kaptató tetején szépen megfordítottak minket és irány visszafele. Annak ellenére, hogy a downhill technikámon van mit csiszolni, mindig ez a futásaim kedvenc része. Persze izomerőt is kell még fejlesztenem hozzá, ezt szépen megsúgták a combjaim lefelé. A cipőm végig stabilan fogott, tartott így tényleg csak a technika és az  erő hiánya gátolta csak a lefelé száguldást. Mondjuk száguldástól messze voltam, mert volt időm a tájban csodálkozni. Változatos volt, az erdős részt váltotta a kopárabb útszakasz, majd újra erdő. Tényleg szép volt, túrázásra is tökéletes. A lejtőn lefele megvolt életem első verseny élménye is. Alapjáraton nem vagyok nagy versenyző, de most kijött belőlem. Elkezdtem előzgetni, és volt egy futótárs, aki egyszer lehagyott, majd utolértem pár méteren “küzdöttünk egymással”, de sikerült kicsit rákapcsolnom és lehagytam.

Az egész futás egy élmény futás volt számomra, végig tudtam figyelni a mozgásomra, magamhoz képest erős is voltam, jól haladtam. Így a végén egy 6:15 perc/km tempóval fejeztem be a verseny 13 km-ét, amit az órám 12.99 km-nek mért. De ezen már nem akadunk fent :)

A track-et ajánlom mindenkinek, akit érdekel a terepfutás, mert jó gyakorlásnak is szerintem. És ha valaki izgult volna a cipőm szerepléséért, annak nem kellett volna. Mert csillagos ötössel vizsgázott.

A szervezés szerintem kiváló volt, jól megjelölt útvonal, a rajszám felvétel jól megszervezett volt, egyből lehetett ellenőrizni is a chip-et, a frissítés sok oldalú változatos, a “bázison” lévő terülj-terülj asztalkám, pedig számomra szintén kiemelkedő volt.

Sziasztok!

A Futni, Enni, Élni blog egyszerűen a futásról szóló gondolataim és élményeim virtuális papírra vetítése. És miért? Mert egyszerűen ennyire szeretek futni, ennyire az életem része lett az elmúlt másfél évben (innen is láthatod, hogy nem vagyok egy tapasztalt futó). Sőt, mivel szeretek a természetben lenni, így biztosan lesz pár túrás élmény beszámoló is itt fent. Tovább megyek és a futásról szóló könyvekről is tervezek írni.

A futós énemről egy kicsit:

Nagyjából másfél éve húztam futócipőt (újra, mert hát többszöri újra kezdő vagyok), és a 3 km-es 10 perc/km-es csoszogóból, mára egy kicsivel gyorsabb futó lettem. Mert igen, magamat futónak tekintem távtól és tempótól függetlenül is. A hétvégi hosszú futásaimat szeretem kint, terepen futni, és a terep futás az, ahol komolyabb vágyaim, céljaim vannak. Szeretem azt a szenvedést, amit egy-egy emelkedő tud okozni, a friss levegőt, a nyugalmat, amit a természet sugároz és azt az izgalmat, amit egy lejtőn való ereszkedés, “száguldás” tud adni. De ezt szerintem sokan ismeritek. De maga a futás nekem erről a szól a szabadságról, a flow-ról tereptől, aszfalttól vagy rekortántól függetlenül.

Futni, Enni, Élni Scott Jurek könyve, ami személyes nagy kedvencem (maga a futó is), mert ahogy ír a futásról és sok minden másról, nagyon nagy hatással voltak rám. Így ezért lett a blog címe is, kicsit tisztelegve Scott Jurek előtt.